Nagy kontraszt

Döme Ottó


Döme Ottó
 
1913. május 14-én született a történelmi Magyarország déli határvidékén fekvő Pancsova városában.

Édesanyja Szabó Katalin cukorgyári munkás volt Budapesten, amikor megismerkedett Döme György magyar királyi vámőr tiszthelyettessel. Házasságukból három gyermek született, Ferenc, Ottó és Józsa. Édesapja részt vett az I. világháborúban, a szerb fronton harcolt, a Károly csapatkereszt és a szolgálati emlékérem tulajdonosa. Jó állami fizetése meglátszott a család életmódján, nem nélkülöztek, édesanyjának nem kellett dolgoznia, ellátta az otthoni teendőket.

A kis Ottó 1919-ben kezdte meg tanulmányait Pancsován az elemi iskolában, ahol német és szerb nyelven sajátította el a betűvetést és az olvasást.

1920-ban a kitelepítések során a család Szegedre került, ahol beíratták az első osztályba, a magyarul írni, olvasni nem tudó gyermeket.

Egy év szegedi tartózkodás után a második osztályt már Katymáron kezdte meg, ugyanis édesapját erre a határszakaszra vezényelték. A gyermekkor legszebb éveit ebben a faluban töltötte. Az őt itt ért élményeket már megmaradó emlékként, nagy szeretettel, sokszor mesélte családjának és tanítványainak.

Az elemi iskolát Katymáron végezte kitűnő eredménnyel.

A család helyzete édesapja halálát követően jelentősen megváltozott, a biztos megélhetés után a nélkülözés évei következtek.

A tanítók javaslatára a tehetséges, szorgalmas fiút édesanyja beíratta a polgári iskolába Bácsalmásra, ahol továbbra is kitűnő eredménnyel végzet 1930-ban. A községházán kapott írnoki állást, mivel a család anyagi lehetőségei nem engedték meg továbbtanulását.

Két kezdeményező tanító később pénzalapot hozott létre, hogy beírathassák a bajai Tanítóképzőbe, ahol 1930 szeptemberében kezdte el tanulmányait. Édesanyja eladta katymári házukat és egy egyszobás bajai házba költöztek. A tanítóképzős évek tanulmányi és sportsikerekkel teltek el. 1935-ben kapott népiskolai tanítói oklevelet magyar és német tannyelvű iskolában való tanítási képesítéssel.

Közben megérkezett a katonai behívó.

Pécsre került, határőr karpaszományosi tisztiiskolára, majd 1936-ban tizedesként kezdte meg csapatszolgálatát. Leszerelése előtt jelentkezett tiszti továbbszolgálatra, amit elfogadtak és így címzetes zászlósként került a bajai határőr kerülethez.

1937-ben parancsnoki javaslat alapján felvették a Ludovika Akadémiára.

1939-ben szép tanulmányi, sport és katonai eredmények után hadnagyként végzett és került vissza a bajai határőrkerülethez csapatszolgálatra.

Hivatásos tisztként a 16. Magyar Királyi Honvéd Határvadász Zászlóaljban végigküzdött hosszú háborús évek után, és több mint kétéves szibériai hadifogsággal a háta mögött érkezett haza.

1947 november 11-én házasságot kötött Dr. Schwerer Emil bácsbokodi körzeti orvos – még a hadifogságba kerülése előtt eljegyzett –lányával, Schwerer Mártával.

Tanítóként kezdett el dolgozni a bácsbokodi általános iskolában, ahol a viszontagságos háborús évek és megpróbáltatások után új korszak kezdődött életében, az ifjúság nevelésével és egy község életének, hétköznapjainak alakításával és segítésével foglalkozhatott.

1948-ban megszületett fia Ottó, majd 1950-ben lánya Rita. A család nála minden körülmények között az első helyen állt.

Az iskolában megszervezte az úttörőcsapatot. Azokban az években az úttörő és iskolai élet igen mozgalmas volt. Szinte naponta volt olyan esemény, mely lefoglalta a gyermekeket és a nevelésben is nagy szerepet játszott (sportversenyek, vas-és papírgyűjtés, szakköri foglalkozások, tanulmányi kirándulások, szomszéd iskolák tanulóival való rendszeres találkozások, rendszeres színház és mozielőadások látogatása, stb). Vezette az úttörőcsapatot, fotószakkört. Osztályfőnök volt és mellette elvégezte a pedagógiai főiskola magyar-történelem szakát.

A községben is komoly közfeladatokat vállalt, társigazgatója volt a kultúrháznak, ahol olyan szellemi életet alakított ki, amelyre most is büszkék lehetünk. Vezette a községi könyvtárat, szerepet vállalt a Vöröskereszt munkájában. Megszervezték a községi színjátszó kört, melynek sikeres előadásaiban tevékenyen részt vett.

Iskolai munkájának kezdete óta gyűjtötte és rendszerezte a község történetével kapcsolatos szóbeli, írott és tárgyi emlékeket. Ezt életcéljának tekintette és több évtizedes kutatómunka után a község segítségével kiadta az „Az 1000 éves Bácsbokod története” című helytörténeti művét, mely helyileg nagy sikert aratott és országos történészi körökben is elismeréssel fogadták.

Pályája csúcsát jelentette, amikor kinevezték az általános iskola igazgatójává, ahol szintén emlékezeteset és maradandót alkotott.

Sokrétű áldozatos munkáját számos helyi és országos kitüntetéssel ismerték el.

Nagyon büszke volt arra, hogy Für Lajos honvédelmi miniszter a rendszerváltás után honvéd őrnaggyá léptette elő.

Nyugdíjba vonulása csak papíron történt meg, ugyanis még hosszú évekig - 80 éves kora után is- óraadóként részt vett az oktatásban és segítette a község társadalmi és kulturális életét.

A tőle segítséget kérők előtt mindig nyitva állt az ajtaja. Nagyra értékelte azt a szeretet, amit az emberektől és a tanítványoktól kapott.

Tartalmas földi élete -mely minden esetben a hivatás, a család és a község hármasságában teljesedett ki- 2001. április 11-én, 88 éves korában véget ért.

Életművének továbbvitelét jelentette, hogy fia egy egyedülálló vándorkiállítás keretében mutatta be a háborúban eltöltött évei alatt általa készített fényképeket és relikviákat.  A kiállítás több városban szerepelt, emléket állítva azoknak a magyar katonáknak, akik vele együtt esküjükhöz híven becsülettel helytálltak a világháború poklában.

Ennek maradandó helyet biztosítottak egy összefoglaló anyaggal, a bajai Városháza Türr István dísztermében.

Olyan teljes életet élt és alkotott, olyan megbecsülést és szeretet érdemelt ki, melyet nagyon sokáig kísérni fog még a család és az emberek emlékezete.