Nagy kontraszt

Hegedűs Józsefné


Bácsbokod Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a 87/2011.(V.18.) Kt. határozat alapján Bácsbokod Nagyközségért kitüntetésben részesítette Hegedűs Józsefnét a település közművelődésében kifejtett áldozatos munkájáért, valamint a gyermek- és ifjúságnevelés területén végzett kiemelkedő tevékenységéért.

Hegedűs Józsefné születésétől fogva Bácsbokodon él és tevékenyen részt vesz a helyi civil életben.

Ifjúkorában a helyi röplabdásokkal öregbítette a település hírnevét, majd a bácsalmási Hunyadi János Gimnázium elvégzése után Bácsbokodra került a helyi vajüzembe, majd 1986-tól az akkori bácsbokodi művelődési házba.

Több évtizeden át a Katona József Művelődési Ház keretein belül és kívül magával ragadó személyiségével képes volt életre hívni a bácsbokodi kisiskolásokból álló Kölyök klubbot. A kilencvenes évek elején a Kölyök klub évről-évre bővülve kinőtte magát egy civil kezdeményezéssé. Ez a kezdeményezés akkoriban minden év májusában az Anyák Napjával kezdve, majd a Gyermeknappal bezárólag egy komplett esemény volt a település életében.

A Kölyök klubbal párhuzamosan életre keltette a színjátszó szakkört. A színjátszó szakkör foglalkozásain a gyermekeket bevezette a színjátszás világába. A kis színi növendékek felléphettek a világot jelentő deszkákra, és lámpalázukat leküzdve jelentős színdarabokat adhattak elő a nagyérdeműnek.

Szárnyai alatt különféle színdarabok kerülhettek színpadra, mint Fehér Klára: Mi szemüvegesek, Karinthy Frigyes: Röhög az egész osztály, Hárman egy szoknyában, és a Pirnyoska és a farkas modern adaptációja. A betanított színdarabokkal nemcsak a helyi lakosságot szórakoztatták növendékei, hanem meg is méretette őket, és felléphettek a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központ színjátszó versenyén.

Sok, már azóta felnőtt színjátszós visszaemlékezéséből merítve: „Baby néni mindig türelmes, megértő „második anyánk” volt, aki teljes elánnal vetette magát bele a munkába, és erejét meghazudtolva képes volt szervezni egy közösséget. A ’90-es évek Bácsbokodának kulturális életét munkáján túl egészségét sem kímélve szervezte, némán és panasz nélkül.”

A kölyökklubos foglalkozásokon minden gyermekkel foglalkozott, fejlődtek, művelődtek, tanultak és közösséggé szerveződtek a fiatalok.

Ifjúság-nevelésében a gondos anyai törődés is megmutatkozott, amelyet csak felnőttként ért meg az ember, mivel a tini-disco elnevezésű klubesték és klubdélutánok nemcsak az akkori tinik szórakozását és barátkozási lehetőségük színterét biztosította, hanem fiataljaink védelmét is szolgálták egyidejűleg. Nem ültek autókba, nem vidékre jártak, és ezáltal elkerülhetővé váltak a balesetek. Ez a gondolkodás is megemlítésre, sőt kitüntetésre méltó.

A fiatalsággal megtalálta a közös hangot, nemcsak a művelődési ház falain belül, de a hét minden napján, hiszen lakásának ajtaja mindig nyitva állt, és ma is nyitva áll előttük.

Munkáját nem hagyta teljesen abba, hiszen kreatív ötleteivel háttérszervezőként segíti a bálak és más nagyszabású rendezvények színvonalas megrendezését.

A település életében a közművelődés, a gyermek- és ifjúságnevelés területén végzett tevékenységével, munkájával maradandót alkotott. 

 

Hegedűs Józsefnével készített interjú:

"Szüleim és nagyszüleim is itt élték le életüket, s közel 60 éve én is itt élek.

Örömömre nagyon sok csodás emberrel találkozhattam életemben, akiktől ezernyi dolgot tanultam.

A zene szeretetet az anyai nagyapámtól kaptam – aki a Kapel zenekar alapító tagja, és vezetője volt.

A sport szeretetét Édesapámtól örökölhettem. Tudtam, hogy nagy sportrajongó volt, de azzal, hogy mennyi sportágban ért el nagy sikereket egykor, csak akkor szembesültem, amikor a Meizl Feri bácsi alapítványának egyik Bácsbokod sportéletével kapcsolatos előadásán Mészáros Laci bácsi elmondta sokoldalú sportsikereit.

Édesanyámtól a kultúra és az emberek iránti szeretetet kaptam.

Két bátyám után, végre megszületett a család kedveskéje. Cserfes, mosolygós kislány voltam.

Az első kívülálló, akitől sok dolgot tanultam, a Margit óvónéni volt. Mindig csodáltam, ahogy a gyerekekkel tudott bánni.

Az általános iskolában Döme Ottó bácsitól tanultam meg, hogy minden gyerekben van valami „csoda”, csak meg kell találni hozzá a „kulcsot”. Adni kell lehetőséget mindenkinek a sikerélményekhez. Csak úgy zsongottunk körülötte a könyvtárban, a fotó-, és a honismereti –szakkörökön.

Felső tagozatban megjelent a sport, s ezzel megkezdődött a kettesszámú fejezet életemben.

Fekete László tanár úr a semmiből művelt csodát. A foci mellé felhozta a röplabdát.  Középiskolásként nekem is megadatott az a lehetőség, hogy Bogár Géza és Szabó Zsuzsa után talán én is eljussak a válogatottságig, de szüleim, s talán az én bátortalanságom miatt mégis itthon maradtam, s együtt harcoltunk az akkor fehér hollóként emlegetett falusi csapat bejutásáért az NB II-es csoportba.

Óriási siker volt. A csapat eggyé kovácsolódott. Mivel két csapatunk nem volt, így rendszeresen játszottunk délelőtt ifi meccset, majd délután az ország másik részén felnőtt csapat ellen.

És a falu összefogott, hogy mehessünk. Az akkor autóval rendelkező lakosok közül verbuválta össze a sportvezetőség a járműveket, amikkel jártuk az országot.

Tudom sorsolással döntöttük el, ki utazik a Trabanttal - amivel, egy órával hamarabb kellett elindulni – s, ki a Skodával, vagy Ladával.

Miután mindezek mellett sem tudta a falu finanszírozni az egyéb kiadásokat, így feloszlott a csapat, de az évente megrendezésre kerülő Falusi dolgozók spartakiádján meg - megcsillogtattuk tudásunkat.

1974-ben a csapat megnyerte az országos spartakiádot.

Utána még évekig összejártunk csak úgy levezetni a fölös energiánkat.

Első munkahelyen az akkori Vajüzem volt. Nem volt ismeretlen számomra ez a hely, hisz Édesapám, mint diszpécser és sofőr itt dolgozott. Itt ismertem meg id. Braxmair Bélát, mindenki Béla bácsiját, az akkori igazgatót. Tőle tanultam meg, hogyan kell emberekkel bánni. Ő minden dolgozó búját-bánatát, örömét ismerte, s tudta néha egy jó szó is elég, hogy a munka jól menjen. Az ottani közösség felejthetetlen számomra.

Ekkor ismerkedtem meg életem párjával, aki szüleim után a legmeghatározóbb ember az életemben. Ahogy ti nevezitek Józsi bá, egy tele lendülettel, újítási vággyal, tenni akarással született.

Nem is gondolják sokan, hogy mennyi mindent alkotott, hozott létre Ő ebben a faluban. Az egyik szervező alapítója volt a horgász egyesületnek, a falu kulturális életének meghatározó személye volt. Forgó Zolival létrehozták a fúvószenekart, segítette az asszonykórus, a kézimunka szakkör működését. Számtalan tanfolyamot, ismeretterjesztő előadást szervezett és bonyolított le. Több sikeres pályázatott nyert, amelynek eredményeként a Művelődési Ház a környék egyik legjobban felszerelt és legeredményesebben működő kulturális intézménye volt. Összetartotta az ifjúságot, s a 80-as évek második felében megálmodta és néhány segítő emberrel meg is valósította, a falusi szinten akkor szinte elképzelhetetlen kábel tv-t, de az Ő nevéhez fűződik a község címerének megalkotása is.

Hamarosan megszületett egyetlen lányunk, aki ahogy cseperedett bekapcsolódott a falu kulturális életébe, s azt hiszem meghatározó személyévé vált. Büszkék is lehetünk rá, azóta is.

Először csak különböző rendezvényeken kapcsolódtam be a szervezésbe. Majd 1987-től már a Művelődési Ház alkalmazottja lettem.

Megálmodtam egy nagycsaládot magamnak. Szerettem volna, ha a gyerekek bejárnának a művelődési házba, s jól éreznék magukat ott.

Megalakult a Kölyök klub – Harsányi Gáborral, Nagy Norbival, Hídvégi Viktorral és sorolhatnám az akkori alapító tagokat.

Láttam, hogy élvezik a péntek délutáni együtt létet.

Akkoriban nem volt ilyen technikai háttér. Mégis „gazdagok” voltunk. Kincses ládába gyűjtöttünk mindent, ami az éves foglalkozásokhoz kellettek (fonalakat, anyagokat, előző évi kézimunka csomagokat… ). A szülök egyként mellénk álltak, hisz ők is látták, a gyerekek boldogok, ha együtt lehetnek.

Évről évre egyre gyarapodott a táborunk.

Az alsó tagozatosok Kölyök Klubba jártak, a felsősökkel Színjátszó csoportot alakítottunk, s egész évben készültünk a falu minden rendezvényére. Rendszeresen eljártunk az oviba mesedarabokkal, az akkor még működő üzemek ünnepségein szerepeltünk, s élvezték a gyerekek, hogy mindenütt szeretettel várnak, fogadnak bennünket.

A „családunk” nyáron sem vált el egymástól. Rendszeresen jártunk ki a víztározóhoz Héhn Laci bácsival, aki Józsi bá mellett el is kellett ennyi gyerek mellé.

Rendszeresek voltak kirándulásaink Kunfehértóra, Bajára - ahova az anyukák mindig szívesen elkísértek.

A legnagyobb esemény mégis a rendszeres Anyák napi ünnepség és az azt követő gyereknapok voltak!

Már hónapokkal előtte elkezdődött a készülés a május első hétvégei műsorra. A kicsik tátott szájjal figyelték, hogy a nagyok már komolyabb darabokat is előadnak, sőt zenés-táncos produkciót is eljátszanak. Élmény volt készülni ezekre a napokra. Pedig ahogy teltek az évek, egyre nehezebb volt összeegyeztetni a próbákat.

A legcsodálatosabb az volt, amikor a vége felé már ott voltatok ti a nagy „öregek” közép- és főiskolásként, kézen fogva a kicsiket, és nem szégyellve „leguggolni hozzájuk”, együtt lenni újra gyerek.

És utána jöttek a szülők! Mert elmondhatom, hogy csodás emberekkel voltam körülvéve. Szinte mindannyian jöttek, ajánlkoztak, hogy segíteni szeretnének, hogy szebb, tartalmasabb legyen a gyereknap.

Először a volt Levente pályán csináltuk a rendezvényeink. Volt játék, móka, kacagás. Számháború, lövészet, foci, s közben a szülők bográcsokban főzték a finom ebédet. Az anyukák finomabbnál finomabb sütiket, tortákat készítettek.

Egyik évben balhé is lett a számháborúzásból. Egyik gazda bejelentette az önkormányzatnál, hogy összeugrálták a gyerekek a számháborúzás során a búzáját, amit a Lárencz Tibi bácsi eltusolt, de én nem mondtam meg a gyerekeknek. Mondtam, ha kár van, meg kell fizetni, s mivel nem szeretnénk a családok pénztárcáját megsarcolni, így munka lesz. A következő pénteken papírgyűjtést rendeztünk. Előtte levő nap körbejárták a gyerekek a házakat, hogy másnap délutánra készítsék ki a papírokat a nénik-bácsik, s azt a művelődési ház előterében gyűjtöttük össze. Annyi papír gyűlt össze, hogy egy egész teherautót meg tudtunk tölteni vele.

Mivel nem kellett a gazdának fizetnünk, így a bejött pénzből is Kunfehértói kirándulást szerveztünk.

Szép évek voltak!

Jó volt látni, felnőni benneteket!

Igyekszem ma is figyelemmel kísérni élet utatokat!

Szerencsére az internet segítségével láthatom, hogy itthon és Amerikától Ausztráliáig, szerte a világban merre vagytok, mit csináltok.

Nagyon örülök, ha néha-néha eljöttök, bemutatjátok párotokat, gyermekeiteket.

Talán én is valamilyen szinten a ti Margit óvó nénitek, vagy Ottó bácsitok lehetek. S ha igen, akkor már nem hiába éltünk."