Nagy kontraszt
KÖSZÖNTJÜK BÁCSBOKOD NAGYKÖZSÉG HONLAPJÁN! KELLEMES IDŐTÖLTÉST, JÓ BÖNGÉSZÉST!

Hírek



Megemlékezés október 23-án
Létrehozva: 2013. 10. 25. 10:08:03 Létrehozta: admin Érvényes: Örökre

Október 23-án a helyi művelődési házban tartotta meg az önkormányzat az 1956-os forradalom és szabadságharcra való megemlékezését.

A Himnuszt követően Kovács László polgármester beszédében elmondta:

„A magyarság történelme során mindig elérkezik az a pillanat, amikor új, mélyebb összefüggésben jelennek meg a múlt eseményei. A hősök útján, a magyar nép tehetségéből és hitéből fakadóan mindig eljutottunk oda, ahonnét a múlt minden lépése értelmet nyert, és ahonnét a folytatást is megláthattuk. Halljuk hát meg a hősök szavait! Tiszteljük meg őket azzal, hogy megfogadjuk üzenetüket: egységesség, testvériesség, szeretet!

Bízom benne, hogy itt, szűkebb környezetünkben is egyszer mindenki meghallja ezeket a szavakat. Rádöbben, hogy Bácsbokod attól válhat csak erőssé, ha a jövő építéséért nap, mint nap közösen dolgoznak az itt tevékenykedők: egységben, szeretetben. Mindig lesznek, akik önös céljaik érdekében megpróbálnak árnyékot vetíteni sok ember munkájára, mindennapos áldozatvállalására. Szavaikat azonban mindaddig el fogja fújni a szél, amíg az emberek 56 hőseihez méltóan egységben, szeretetben, közös jövőt építenek.”

A műsor az általános iskolások színvonalas előadásával folytatódott, majd a Szózattal zárult.

Köszönet illeti a felkészítő pedagógusokat és a fellépő gyermekeket, akiknek köszönhetően 2013-ban is méltó módon ünnepelhettük az 56’-os hősöket.


Idősek Napja 2013.
Létrehozva: 2013. 10. 17. 13:07:23 Létrehozta: admin Érvényes: Örökre

A bácsbokodi idősek tiszteletére az önkormányzat október 12-én tartotta meg az Idősek Napi rendezvényét. A délelőtti szentmisét követően a falu sportcsarnokában zenés üdvözlettel fogadták a szépkorúakat. Az eseményt Baja Város polgármestere Zsigó Róbert országgyűlési képviselő nyitotta meg, aki a mintegy 400 megjelent idős köszöntését követően, a Kormány megbízásából átadta Kovács László polgármesternek a Miniszterelnök úr által aláírt és küldött, a falu adósságának átvállalását bizonyító oklevelet.

Kovács László polgármester beszédéből idézve: „Az idősek napja jelzi, hogy belátjuk és vállaljuk: az öregedés, az öregkor hihetetlenül sokféle, amely számos előnyt, ugyanakkor rengeteg feladatot, kihívást, felelősséget jelent a fiatalok számára is. Sokan gondolják úgy az idősek közül, nekik már minden mindegy, jöjjenek az ifjak. Én azonban úgy vélem, kortól függetlenül minden ember életében kell, hogy legyenek vágyak, tervek, építő gondolatok. A méltóság, melyet a szépkorúak hordoznak és a tisztelet, mellyel feléjük közelítünk, pedig nem lehet pénzkérdés, csupán egyszerű, szeretetteljes magatartás.”

A beszédek után meghívott operett énekesek szórakoztatták a résztvevőket. Az ebédet (marhapörkölt tésztával, kenyérrel és savanyúsággal, házi almás sütemény) a helyi képviselők és segítők szolgálták fel. Az asztalról nem hiányzott a frissen sült pogácsa, valamint a jó fehér és vörösbor sem.  

Az ebédet követően táncelőadással felléptek a Track Dance Moderntánc Egyesület, valamint a Wikitsch Német Tánccsoport táncosai. 

Az önkormányzat vezetősége a helyszínen külön köszöntötte Markó Sándornét, aki a 93 évével a legidősebb bácsbokodi hölgy lakos, továbbá meglátogatta és köszöntötte Schmidt Mátyást, aki májusban betöltötte a 102. életévét.  

Az önkormányzat köszönetét fejezi ki minden olyan személynek, aki segített az Idősek Napja lebonyolításában.
Az Ő munkájuknak köszönhetően ismét méltó módon köszönthette az önkormányzat Bácsbokod időseit.


Iharos Ferenctől búcsúzik az Önkormányzat
Létrehozva: 2013. 10. 15. 16:51:59 Létrehozta: admin Érvényes: Örökre

Méltósággal viselt hosszú betegség után elhunyt Iharos Ferenc, aki az 1990-94-es és az 1998-2002-es önkormányzati ciklusban alpolgármesterként, az 1994-98-as önkormányzati ciklusban képviselőként, majd 2006-tól a helyi választási bizottság tagjaként dolgozott a faluért és minden lakosáért.

Az önkormányzat részvétét fejezi ki a hozzátartozóknak.

„A virág elhervad rövid pár nap alatt,
De emléked szívünkben örökre megmarad.
Számunkra Te sosem leszel halott,
Örökké élni fogsz, mint a csillagok."


KÖZVILÁGÍTÁSI HIBABEJELENTÉS MÓDJA
Létrehozva: 2013. 10. 15. 14:19:02 Létrehozta: admin Érvényes: Örökre

Közvilágítási hibabejelentés az EDF DÉMÁSZ-hoz

Közvilágítási hibák bejelentésére az alábbi elérhetőségeken van lehetőség.

Telefonos ügyfélszolgálat hibabejelentő vonala: 06 40 822 000 (a nap 24 órájában helyi tarifával hívható)

E-mail: kozvilagitashiba@edf.hu



Archívumok