Nagy kontraszt

Járási Hivatali hírek, tájékoztatók



Földárverés
Létrehozva: 2015. 10. 16. 14:38:39 Létrehozta: admin Érvényes: Örökre

Minden készen áll az állami földek gazdáknak történő árverezéséhez

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal felkészült a „Földet a gazdáknak!” című projekt keretében megvalósuló állami tulajdonú termőföldek magántulajdonba adásának Bács-Kiskun megyei levezénylésére- mondta Kovács Ernő kormánymegbízott az október 14-én megtartott sajtótájékoztatón. A kormánymegbízott ismertette az árverezések menetét, részletszabályait valamint a garanciális biztosítékokat is.

A kormány döntése alapján várhatóan 2015. november végétől a helyben lakó földművesek számára lehetővé válik a 300 hektár mértékű földszerzési maximum alkalmazásával az állami tulajdonú földterületek egy részének megvásárlása.

A földterületek értékesítése az állami földbirtok- politika irányelveivel összhangban, a kellő eljárási garanciák megteremtése mellett, átlátható eljárások keretében zajlik majd. A három hektárnál nagyobb földrészletek a 23 megyei jogú városban a fővárosi és megyei kormányhivatalok által lebonyolított árverésen, míg a három hektárnál kisebb földrészletek egyszerűsített, ajánlattételi felhívással kerülnek értékesítésre. Az erdők és természetvédelmi területek kivételt képeznek minden esetben, azok tulajdonjoga nem szerezhető meg a Magyar Államtól.

Kovács Ernő kiemelte, hogy jelen esetben nem beszélhetünk alkalmi vételről. A földek kikiáltási ára a jelenlegi piaci ár felett kerül meghatározásra, amely alá nem lehet menni.

A kormánymegbízott felhívta arra is a figyelmet, hogy az elárverezett földekre a Magyar Állam javára 20 éves időtartamra elidegenítési és terhelési tilalom, valamint visszavásárlási jog kerül bejegyzésre, amely bejegyzések alapjába véve zárják ki a lehetőségét a földspekulációnak.

Az árverési eljárások a lehető legnagyobb nyilvánosság mellett kerülnek lebonyolításra. Természetesen nyilvános, bárki által hozzáférhető lesz az értékesítésre kerülő földek listája, és nyilvános lesz maga az árverés is, melynek megtartására közjegyző jelenlétében kerül majd sor.

Az árverési hirdetményt a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően a kormányhivatalnak az árverezés helye szerinti megyei jogú városban található hivatali helyiségben, az árveréssel érintett földrészlet fekvése szerinti településen a helyben szokásos módon, valamint az árverés helyszínén is ki kell függeszteni, továbbá megyei, illetve helyi sajtótermékekben is közzé kell tenni.

Az árverés meghirdetésének a napja az árverési hirdetménynek a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet internetes honlapján történő közzétételének napja. Az árverési hirdetmény közzétételének időpontja legalább harminc nappal meg kell, hogy előzze a hirdetményben megjelölt árverési időpontot. Az árverésen történő részvétel részletes szabályai a hirdetményben szintén minden érdeklődő számára megismerhető lesz.

Kovács Ernő kormánymegbízott a sajtó kérdésére válaszolva elmondta, hogy az árverési eljárásokat a kormányhivatal tapasztalt, nagy gyakorlattal rendelkező munkatársai fogják levezényelni, ezért biztos abban, hogy minden különösebb probléma nélkül év végéig be is fejeződnek az eljárások.

(Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal)


Pályázat: területi közigazgatási ösztöndíjra
Létrehozva: 2015. 10. 09. 11:44:53 Létrehozta: admin Érvényes: Örökre

Tisztelt Lakosok!

A Miniszterelnökség pályázatot hirdet Területi Közigazgatási Ösztöndíjra.

A részleteket az alábbi linken találják: Pályázat TKÖ


Okmányiroda zárva tartása
Létrehozva: 2015. 10. 09. 11:37:56 Létrehozta: admin Érvényes: Örökre

 Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal

Bácsalmás Járási Hivatala

 Tájékoztatás Okmányiroda zárva tartásáról

 

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Bácsalmási Járási Hivatal Kormányablak Osztálya Bácsalmás, Gr. Teleki J. u. 4-8. (a Polgármesteri Hivatal épületének földszinti részében) került kialakításra.

 

A Kormányablak megnyitásának időpontja 2015. október 16. (péntek) 08:00 óra

 

Az Okmányiroda, a költözéssel járó feladatok miatt, 2015. október 13-14-15.(kedd, szerda, csütörtök) napokon zárva lesz.

Az okmányirodai ügyintézés a továbbiakban október 16-án 08:00 órától a Kormányablakban érhető el.

Az Okmányiroda zárva tartásának ideje alatt az okmányirodai ügyek legközelebb a Bajai Járási Hivatal Kormányablak Osztályán (6500 Baja, Deák Ferenc utca 11-13.)

vagy a Kiskunhalasi Járási Hivatal Kormányablak Osztályán (6400 Kiskunhalas, Szilády Áron utca 19.) intézhetők.

 

Nyitva tartás mindkét Kormányablak esetén

Hétfő: 07.00-17.00
Kedd: 08.00-16.00
Szerda: 08.00-16.00
Csütörtök: 08.00-18.00
Péntek: 08.00-13.00

 

Kérjük Ügyfeleink megértését!

Bácsalmás, 2015. október 8.

Tisztelettel

Szommer Károly

                                                                                    hivatalvezető


Kormányablak kiépítése
Létrehozva: 2015. 10. 01. 09:39:39 Létrehozta: admin Érvényes: Örökre

 Megyénkben október végére kiépül a kormányablak hálózat

 

2015. szeptember 22-én Izsákon kezdődött meg az az átadás sorozat, amelynek eredményéül 10 új kormányablak nyílik a megyénkben. Október végétől így már a megye 14 településén, összesen 15 helyszínen fogja tudni a Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal új típusú integrált ügyfélfogadási térben kiszolgálni ügyfeleit.

A kormányablakok egyenlőre a megye legforgalmasabb okmányirodái helyett nyílnak meg, lényegébe kiváltva azokat. Az okmányirodákban intézhető 110 ügykör helyett a kormányablakokban jelenleg 423 típusú ügyben kezdeményezhetnek az ügyfelek eljárást, tehát szinte négyszer annyi ügyüket intézhetik el egy helyen, mint eddig. Ráadásul a 21. századnak megfelelően kialakított, akadálymentesített, modern környezetben, jól felkészített ügyintézők segítségével.

A kormányablakokban intézhető ügyek száma folyamatosan növekszik, hamarosan az ezret is meghaladhatja, így sok esetben még annak is meg fogja érni felkeresni a kormányablakot, akinek a településén okmányiroda működik, hiszen egy helyen sokkal több ügyét intézheti majd az ügyfél időt és energiát megtakarítva magának.

Ezzel a Kormányhivatal nagy lépést tesz a kormány céljának megvalósítása érdekében, az ügyintézés során valódi szolgáltatást fog tudni nyújtani. Az ügyek intézése során már nem kell az ügyfeleknek a „hivatali labirintusokban” bolyonganiuk, elég felkeresni a kormányablakot, ahol udvarias és gyors kiszolgálás mellet egy helyen intézhetik az ügyeiket, vagy ha az adott ügy még nem intézhető a kormányablaknál, világos útbaigazítást kaphatnak.

Új kormányablak nyílik október végéig az izsákin túl Kiskőrösön, Solton, Topmán, Jánoshalmán, Bácsalmáson, Kunszentmiklóson, Tiszakécskén, Kiskunfélegyházán és a már üzemelőn túl még egy Kecskeméten.

Az izsáki átadó ünnepségen részt vett dr. Feldman Zsolt helyettes államtitkár, Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, az országgyűlés alelnöke, Kovács Ernő kormánymegbízott, Mondok József Izsák város polgármestere és mint az ünnepség házigazdája Turánné Török Ágnes, a Kiskőrösi Járási Hivatal vezetője.

Feldman Zsolt és Mondok József átadóbeszédükben a kormányablak megnyitását a környék gazdaságának fejlődése szempontjából fontos tényként értékelték, hiszen a gyors és szakszerű ügyintézés nagy segítségére lesz a már a környékben működő vállalkozásoknak és a jövőben alakulóknak is.

Lezsák Sándor a jövő nemzedéke szempontjából is fontos ténynek nevezte a kormányablak kialakítását izsákon és külön méltatta a kormányablak munkatársainak kedves megjelenését.

Kovács Ernő kormánymegbízott mindenkinek megköszönte a munkáját aki részt vett a kormányablak kialakításában, külön kiemelve Izsák Város és polgármestere hatékony közreműködését.

A kormányablak átadások sorozata folytatódik, annak érdekében, hogy a megye teljes lakossága minél előbb hozzáférhessen ezen újtípusú ügyintézési lehetőséghez.  



Archívumok